Hacsavecz Béla

Hacsavecz Béla 1925. október 22-én született Markazon, földművelő család gyermekeként. Ősei – saját kutatásaiból tudjuk – Markaz XVIII. századi újranépesítésekor az elsőként beköltöző szlovákok között voltak. Apja, Hacsavecz Flórián élete és sorsa méltán bukkan fel többször is e könyv lapjain, hiszen példázza mindazt, amit a kor parasztemberének ki kellett bírnia, ha ki akart törni szegénysége korlátai közül. Az elsők között volt Markazon, akik elve a századunk elején kínálkozó lehetőséggel, Amerikában próbáltak ki ügyességüket és szorgalmukat. Hacsavecz Flórian 18 evet töltött külföldön, közben néhányszor hazajött, megnősült, s három gyermeke született. Végleges hazatérése után 1 évvel elvesztette első feleségét. Még ugyanebben az évben, 1922-ben házasodtak össze Hacsavecz Annával, aki szintén özvegyként kettő gyermeket hozott a házasságba. Ezután született négy fiúgyermekük: Sándor, Béla, József és István. A sokévi amerikai munka keresményéből származó 8 hold föld és 1 hold szőlő anyagi biztonságot nyújtott a családnak mindaddig, amíg 1933-ban az apa vagyonát – az egyik testvére után vállalt kezessége folytán – elárverezték. Ez kiheverhetetlen tragédia volt mindannyiuk számára. Szülőkre és gyerekekre a zsellérek sorsa várt: napszámos- és summásmunkából éltek ezután. Az apa bánatában „elbujdokolt” a családjától, és lelkileg megtörve, magányosan élt Gyöngyösön 1944-ig, amikor háza udvarán a fejébe fúródott egy eltévedt repeszdarab. Az anyának – a szerző szavait idézve – „hősies erőfeszítéssel” kellett felnevelnie a vele maradt hat gyermeket.
1945. fordulópontot jelentett Hacsavecz Béla – és testvérei – életében is. Mind a négy fiú politikai vagy katonai pályára lépett. Hacsavecz Béla 1945-ben belépett a hadseregbe, és Budapesten teljesített szolgálatot. Elvégezte a katonai akadémiát, amelynek hamarosan előadója is lett. Sokat utazott, bejárta az ország katonai egységeit és objektumait, mint a Honvédelmi Minisztérium munkatársa. Katonai pályafutása 1956-ban szakadt meg, amikor – az október-novemberi események hatására – maga kérte leszerelését.
1951-ben Alsógödön ismerkedett meg Pintácsi Máriával, majd 1952-ben összeházasodtak. 1958-ig Budapesten laktak, itt született Márta lányuk 1953-ban, majd Ágnes 1954-ben.
1958-ban Visontára költöztek, ahova tanácselnöknek hívták Hacsavecz Bélát. Itt született harmadik gyerrnekük, Béla, 1959-ben. Marika néni visszaemlékezése szerint meg héthónapos terhesen is társadalmi munkában téglát pakolt frissen megválasztott tanácselnök férjével együtt, hogy személyes példamutatásukkal ösztönözzék az embereket a faluért végzett munkára.
Hamar befogadták és megszerették őket a visontaiak. Ezt az is bizonyítja, hogy 1960-ban, a tsz megalakulásakor ragaszkodtak hozzá, hogy Hacsavecz Béla legyen a szövetkezet elnöke. Ezután 30 évig éjt nappallá téve a termelőszövetkezetnek élt. Sokszor az egyéni és családi érdekeit háttérbe szorítva cselekedett, csak a tsz és a tagság előbbrejutását tartva szem előtt. A Visonta határában létrejövő külfejtéses bányával, illetve a „magasabb” gazdasági érdekeket pártoló politikai feljebbvalóival az 1960-as 70-es években hosszú csatákat vívott a falu és a szövetkezet fennmaradása érdekében. 1990-ben, nyugdíjba vonulásakor az ország egyik legjobb gazdaságát hagyta rá az utódokra.
A múlt iránti érdeklődése gyermekkorából fakadt. Mint elmondta, mindig figyelmesen hallgatta az idősek egymás közötti beszélgetéseit. Helytörténeti kutatásokkal a 60-as évektől kezdett foglalkozni. Kortársai között minden bizonnyal kevés tsz-elnök akadt, aki ennyire fontosnak tartotta szűkebb lakóhelye történelmének megismerését és megismertetését az ott elő emberekkel. „Aki nem tudja, hogy honnan jött, azt sem tudja, hogy hova megy” – így foglalta össze egyetlen mondatban e munka jelentőségét. Először a visontai tsz történetét írta meg és adta ki 1970-ben, majd 1975-ben megjelent a tsz költségén a „Fejezetek Visonta történetéből” című tanulmánykötet, amelyben neves történészek és néprajzkutatók összegezték a falu múltjára vonatkozó kutatásaik eredményeit.
Már ekkor gyűjtötte az anyagot szülőfaluja, Markaz történetének megírásához is. Aktív tsz-elnök volt, meg amikor elkészült Markaz 1875-ig tartó históriájának feldolgozásával, s többször tartott előadásokat ebben a témában a markaziak számára. Több néprajzi, ill. helytörténetírói pályázaton is indult, és ért el első-második helyezéseket. Munkásságát ismerték és elismerték a szakemberek. A pusztatemplom régészeti feltárása az ő szorgalmazására indult el.
Nyugdíjba vonulása után még nagyobb energiával folytatta a kutatásait és az írást. Életének utolsó éveit szülőfaluja történetének megírása töltötte ki. Szinte az utolsó percekig ezen dolgozott, s így sikerült befejezni a II. kötetet. Már tervezte az 1945 utáni időszakot feldolgozó III. kötetet is. Ennek megírására azonban betegsége már nem hagyott időt. 1995. december 14-én hunyt el.
Tevékeny életének hűséges társa, Marika néni úgy temettette el, hogy nem felejtett el tollat és papírost tenni a zsebébe…
Hevesi Mária